Üdvözöljük a XII. kerület alpolgármesterének blogján!

Váczi János feljegyzései filmekről, zenéről, sportról, politikáról és a hegyvidéki kerületben történő dolgokról szólnak. No, meg minden másról, amit érdekesnek talál arra, hogy írjon róla.

11/05/14 - 20:09

Olimpia a Hegyvidéken

A tavalyi első rendezvény után, több száz tógába öltözött hegyvidéki általános iskolás versenyzett ma délelőtt a második Hegyvidéki Olimpián. Az ötödikesek öt versenyszámban mérték össze tudásukat egy olyan küzdelemben, ahol a helyezések és a győzelem helyett a szó szoros értelmében a részvétel volt a fontos, hiszen a győzteseket nem, a résztvevők közül azonban mindenkit jutalmaztunk. Érdekes, egyedi színfoltja ez az esemény a kerület rendkívül gazdag és sokrétű sportéletének.

Címkék: sport facebook olimpia hegyvidék

Szólj hozzá!

11/05/12 - 13:30

Ybl-villa

Tegnap megnéztem a Budakeszi úton lévő felújított Ybl Villát. Talán utoljára Olaszországban, vagy Franciaországban láttam ilyen, az utolsó részletekig kidolgozott igényesen, ízlésesen felújított műemlék épületet. A neoreneszánsz stílusú villa közel kétszáz éve nyaralónak épült, és már akkor is a város egyik legszebb épületének számított. Kiderült, hogy nem is olyan rég Roger Moore is a villa vendége volt. Sajnos a Bond-filmekből ismert kütyük közül egyet sem felejtett a villában. Mindenesetre mindig jó érzés azzal szembesülni, hogy milyen rejtett gyöngyszemek vannak itt, a Hegyvidéken.

Címkék: budapest facebook roger moore hegyvidék neoreneszánsz ybl villa

1 komment

11/05/11 - 08:22

Eurovíziós Dalfesztivál a Schwarzkopf támogatásával

Számomra az Eurovíziós Dalfesztivál mindig is a kommersz és a giccs megtestesítője volt. Valami csoda folytán most sem sikerült egyetlen olyan produkciót vagy fellépőt sem elkapnom, akiben némi egyéni hangzás lett volna, még a műsorvezető is úgy nézett ki, mint egy jólfésült porszívóügynök. Pedig az amerikai és brit zenedömping mellett vannak azért igazi gyöngyszemek is Európában, csak valamiért nem őket sztárolják a televíziók.

Röyksopp, Norvégia
 
Parov Stelar, Ausztria
 
De Phazz, Németország
 
Peter, Bjorn and John, Svédország
 
Gabin, Olaszország
 
Gare du Nord, Belgium
 
Heaven Street 7, Magyarország


 

Címkék: zene street 7 eurovíziós dalfesztivál heaven

Szólj hozzá!

11/05/09 - 12:18

Átadtuk az idei Kaszás Attila-díjat

Tegnap a székesfehérvári Vörösmarty Színházban Mucsi Zoltán nyerte a 2011-es év Kaszás Attila Díját. A díjat, amelyet Pokorni Zoltán és a Mozaik Művész Egyesület alapított 2008-ban, a magyarországi színészek egy olyan kollegának ítélik oda, akit nemcsak szakmai munkája, hanem közösségépítő szerepe miatt is alkalmas tartanak arra, hogy a fiatalon elhunyt Kaszás Attila szellemi hagyatékát őrizze, ápolja.

A műsor, látványos és szórakoztató volt. Közben többször eszembe jutott, hogy mennyi munkánk volt Vasvári Csabával  és Szűcs Gáborral abban, hogy kitaláljuk a díj szavazásának menetét, logikáját, és milyen fantasztikus, hogy létrehoztunk valamit, amely egyre színvonalasabb, egyre elismertebb lesz minden évben. A díj egyébként nettó 500 ezer forinttal is jár, amit idén is a Raiffeisen Bank biztosított.

Ezért külön köszönet illeti őket, hiszen a mostani gazdasági helyzetben, amikor az ilyen jellegű kiadásokat vágják meg először a cégek, bizony meg kell becsülnünk a támogatóinkat.

Az eseményről készített rövid videó itt tekinthető meg.

Címkék: csaba színház facebook pokorni egyesület attila mozaik művész zoltán gábor kaszás mucsi szűcs vasvári vörösmarty attila díj

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása