Üdvözöljük a XII. kerület alpolgármesterének blogján!

Váczi János feljegyzései filmekről, zenéről, sportról, politikáról és a hegyvidéki kerületben történő dolgokról szólnak. No, meg minden másról, amit érdekesnek talál arra, hogy írjon róla.


15/01/27 - 20:42

Testületi döntés a Normafáról

450px-normafa_az_uj_fa_az_emlektablaval_es_oszlopokkal.jpg

Ellenszavazat nélkül fogadta el ma a Képviselő-testület azt a határozatot, amely a Normafát érintő helyi népszavazási kérdésünk alapját adja. A benyújtott népszavazási kérdés a következő:


"Egyetért-e Ön a Normafa területének helyreállításával a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2015. (I.27.) számú határozatában foglaltak szerint?"

A határozat pedig a következőket tartalmazza:

A Képviselő-testület támogatja a Normafa területének a helyi népszavazást követő helyreállítását az alábbiak szerint:

a)  A Normafa megújítása során kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy a Normafa területének jelentős része  a Budai Tájvédelmi Körzethez tartozik, természetvédelmi terület, valamint védett erdő. A Normafa helyreállításánál a Zugligeti úttól Budakeszi határáig, a Szépjuhászné úttól a Hegyhát útig terjedő területet egy környezeti egységként kell tekinteni.  A rekonstrukció során a Natura 2000-es természetvédelmi hatásbecslés megállapításai, valamint a környezetvédelmi előírások szerint kell eljárni a Normafa történelmi, kulturális hagyományainak figyelembevételével. Kiemelten fontos a fenntarthatóság elve mentén az egész éves használat lehetőségének kidolgozása oly módon, hogy a Normafa környékén élők nyugalma ne sérüljön.

b)  A közlekedés szabályozása a Normafa területén a közösségi közlekedés előnyben részesítésével
Ennek keretében az Önkormányzat kezdeményezi az Eötvös út - Konkoly-Thege úti kanyar forgalomcsökkentését, a Távcső utca kiépítését, a buszforduló és a Normafa Síház melletti gépjárműparkoló áthelyezését az Eötvös út 40. és környékén lévő ingatlanok bevonásával. Az Önkormányzat szakmai és jogi támogatást nyújt a Fogaskerekű Vasút nyomvonalának meghosszabbításához és végállomásának elhelyezéséhez, szintén az Eötvös út 40. és környéke területére, továbbá kezdeményezi a Gyermekvasút környezetkímélő vasúttá történő átalakítását és a Libegő korszerűsítését.
A túlzott gépjárműforgalom csökkentése érdekében az Önkormányzat kezdeményezi a Normafa területén kívüli kisebb közösségi parkolók kialakítását (a Zugligeti úton, Budakeszi határában, a Szépjuhásznénál, a Hűvösvölgyben), ide vezető túraútvonalakat épít ki, valamint kezdeményezi P+R parkolók kialakítását a közösségi közlekedési hálózat megállóihoz kapcsolódóan.

c) A területen található rossz műszaki állapotú, többnyire műemlékvédelem alatt álló épületek felújítása, új funkciók szerinti hasznosítása
Ennek keretében kerülhet sor természetvédelmi-oktatási központ kialakítására a Béla király út 59/E szám alatti ingatlanon, az egykori Fácán vendéglő épületének közösségi célú felújításával. Szintén feladat az önkormányzati tulajdonú, Zugligeti út 64. szám alatti, egykori Lóvasút végállomás épületének felújítása, közösségi célú hasznosítása.

d)  A "Normafa Kapu", a Normafa központi területének megújítása, kialakítása
Az Önkormányzat tulajdonát képező, Eötvös út 48. szám alatti ingatlan adhat helyet az ún. "Normafa Kapu" látogató- és információs központnak. Kiemelten fontos az Eötvös út 40. szám alatti, egykori Olimpia Hotel kisajátításának és bontásának kezdeményezése. A parkoló áthelyezését követően kerülhet sor a Normafa Síház vendéglátó funkciójának kibővítésére, játszóhely, közösségi tér kialakítására.

e) Korlátozott síelési lehetőség biztosítása
Ennek keretében valósítható meg a Szaniszló rét környékén az oktató sífutó pálya, a Kis-Norma lejtőn a hajdani sípálya egy részének a Mátyás király útig történő helyreállítása mobil felvonó telepítésével, a természeti környezetet nem károsító húzólift visszaállításával, illetve adalékmentes, csapadékvízből előállított hó felhasználásával.
Az Önkormányzat a síelést támogató fejlesztések hatásainak vizsgálatára egy környezetvédelmi szakemberekből álló bizottságot hoz létre, amelynek feladata folyamatosan figyelni a használatból adódó esetleges kockázatokat és a Normafa természeti környezeti értékeire gyakorolt hatásokat. Biztosítani kell a szánkózás és a síelés biztonságos elkülönítését.


f)  A közbiztonság javítása felügyeleti jelenléttel, illetve térfigyelő kamerák telepítésével

g) A Normafa környezeti terhelésének, zsúfoltságának enyhítése érdekében a túraútvonalak nagyobb területre történő széthúzása, kijelölésük a Hűvösvölgyig és a Hármashatárhegyig
A biztonságos használat érdekében szükséges a futók, sífutók, túrázók, kerékpárosok, valamint a sétálók által használt útvonalak szétválasztása. A fogyatékkal élők, különösen a  mozgáskorlátozottak és látássérültek számára is látogatható területek kerülhetnek kialakításra.


h) A szükséges infrastrukturális háttér kialakítása
Ennek keretében az Önkormányzat többek között csomagmegőrzőket, öltözőket, padokat, hulladékgyűjtőket, valamint kulturált illemhelyeket és biztonságos, környezetkímélő, ellenőrzött tűzrakó helyeket biztosít, illetve alakít ki. Az Önkormányzat a Jánoshegyi utat felújítja, és a közvilágítást oly módon alakítja ki, hogy az ne terhelje felesleges fénnyel a környezetét. Az Önkormányzat kisebb játszóhelyeket hoz létre, és az Anna-réten található játszóteret teljesen felújítja.

Címkék: facebook határozat Hegyvidék Normafa

6 komment

15/01/03 - 22:25

Nem az íróasztal mögül kell osztani az észt.

Az LMP ma közleményt adott ki, amelyben annyi marhaság van, hogy az egész szinte már komikus. Aztán az jutott eszembe, hogy erre bezzeg van energiájuk, de amikor a jégtörés után a hidegben dolgozni kellett a Normafánál, akkor egyet se láttam közülük, aki eljött volna segíteni.

normafa_katasztrofa_hegyvidekujsag.jpg
Hosszabban ezt gondolom a mai akciójukról:

Először azt hittem, hogy az LMP parlamenti frakciójának a Normafával kapcsolatos közleménye valami utószilveszteri vicc. Nem is értem, hogy ennyi zagyvaságot, mint amit leírtak, hogy lehet összehordani. Természetesen sem beruházás nem lesz a Normafánál, sem a zöldterületet nem fogjuk csökkenteni, ezért nem lesz beépítés sem a területen. Ellenben rendbe szeretnénk például tenni a most kétségbeejtő állapotban levő Budai Sporthotelt, az Eötvös út végén található - a környéken élők által csak Rajk Villának hívott - régi önkormányzati épületet, és megoldást kell találnunk a Hotel Olimpia kilátástalan helyzetére is. Emellett természetesen padokra, szemetesekre, öltözőkre, futó-, sífutó-, túra- és kerékpárpályákra, játszótérre, valamint rendezett közlekedésre, biztonságos parkolókra és térfigyelő kamerákra is szükség van a környéken. A részletes tervek elkészülte után, ahogy erről eddig is szó volt, helyi népszavazáson fogják a kerületben élők elmondani véleményüket arról, hogy mi történjen a Normafánál. A Natura 2000 hatásvizsgálat év végi bemutatása valóban elmaradt. Úgy látszik az LMP politikusainak nem tűnt fel, hogy a Normafánál természeti katasztrófával felérő jégtörés történt december első napjaiban. A jégkár során az erdő több ezer hektáron károsodott, sok helyen a Normafánál is, élet- és balesetveszélyessé váltak a fák. Az önkormányzat a Pilisi Parkerdő szakembereivel hetek óta azon dolgozik, hogy a környék biztonságos legyen az ott élő emberek, valamint a túrázók, kirándulók, sétálók számára. Az utcák, a járdák, a parkok és az erdős részeken levő jégtörés okozta kár elhárításában rengetegen segítettek többek közt önkéntes civilek is. A munkák során azonban én eddig egyetlen LMP-s képviselőt sem láttam a környéken, pedig a Normafa helyzetén akkor tudnának segíteni, ha egyszer feljönnének dolgozni, és mondjuk részt vennének a fatörmelék eltakarításában, ahelyett, hogy minden valóságalapot nélkülöző marhaságokat nyilatkoznak a sajtónak.

Címkék: facebook hegyvidék normafa lmp Natura 2000

1 komment · 1 trackback

14/12/11 - 16:02

Bevezető szakasz

5_o_dugo-mtin_honeczy_barnabas.jpg

 

Az Önkormányzathoz csütörtök reggel óta folyamatosan érkeznek megkeresések az M0, az M1 és az M7-es utak bevezető szakaszának tervezett fizetőssé tétele miatt. Többen aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy az intézkedést követően jelentősen meg fog nőni - különösen a hétköznap reggeli és délutáni órákban - az átmenő forgalom a hegyvidéki utakon.

Pokorni Zoltán már kereste is a javaslatot kidolgozó minisztérium államtitkárát és a főpolgármester-helyettest, mert nagyon fontosnak tartjuk, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviselői még a karácsonyi ünnepek előtt a közlekedési ügyekért felelős fővárosi vezetővel, valamint az érintett kerületek polgármestereivel leüljenek áttekinteni, hogy a tervezett változások milyen módon befolyásolják a főváros közlekedését. Amennyiben az érintett felek ezt igénylik, a Hegyvidék szívesen helyet ad ennek az egyeztetésnek.

(Fotó: MTI/Hornéczy Balázs)

Címkék: budapest közlekedés m0 facebook nemzeti fejlesztési minisztérium

4 komment

14/12/05 - 20:19

Parkolási gyöngyszem

Ma délután küldték ezt a képet „ez mekkora tirpák parkolás!” kommenttel. Mondjuk tényleg jó nagy pofátlanság az adventi vásár zebrájára parkolni egy ekkora terepjáróval.unnamed_8.jpg

Címkék: facebook parkolás karácsonyi vásár pofátlanság Hegyvidék

2 komment

14/12/03 - 12:04

Már csak ez hiányzott

jeghelyzet_kep5.jpgMiközben a jéggel sújtott területen levő óvodáink lehangoló állapotát néztem meg, elképedve láttam, hogy megjelentek a környéken a katasztrófaturisták. Emberek hatalmas mosollyal az arcukon fényképezgetnek és szelfiznek a továbbra is életveszélyes területen a Normafa síház közelében.  A veszélyes terület hatalmas, ezért lehetetlen mindenhova rendőrt, vagy felügyelőt állítani. Mindenkitől azt kérjük, hogy eszébe ne jusson ilyen felelőtlenséget tenni, mert aki bemegy az olvadó jéggel terhelt fák közé, az a saját életével játszik!

Címkék: facebook életveszély természeti katasztrófa Hegyvidék Normafa katasztrófa-turisták

Szólj hozzá!

14/12/01 - 22:29

Egy nehéz nap éjszakája

unnamed_7.jpgEz nem valami karácsonyi üvegkompozíció, hanem így néz ki a Jókai Klubban kialakított ideiglenes katasztrófavédelmi központ bejáratánál levő bokor. A Béla király úttól fölfelé továbbra is minden tiszta jég. Volt ma minden: óvodásmentés, melegedő kialakítása az iskolában, és önkormányzati buszjárat indítása az Eötvös úton. Köszönet a rengeteg erőfeszítésért a katasztrófavédelem és a rendőrség szakembereinek, valamint az önkormányzat munkatársainak. És persze a hegyvidékieknek is, akik végig együttműködtek és türelmesek voltak! Holnap reggel még nagyon nehéz és veszélyes lesz közlekedni, de aztán déltől már talán csökkenni fog a jég szorítása.

Címkék: facebook vészhelyzet jég Hegyvidék Normafa Béla király út

Szólj hozzá!

14/12/01 - 14:22

Súlyos a helyzet a Normafánál

Nagyon durva a helyzet a Normafánál. Percenként dőlnek ki a fák, és szakadnak le az átfagyott, vastag ágak. Ilyet még nem láttam a Hegyvidéken!20141201_133746_kis_2.png

Címkék: facebook veszély fák Hegyvidék Normafa

Szólj hozzá!

14/11/24 - 20:19

Húsz év után indulhat végre

10157325_780207805371043_7795547285204722547_n.pngAz ilyenkor szinte már szokásos, a közbeszerzést megtámadó jogi huzavona után ma végre aláírták a Széll Kálmán tér rekonstrukciójának elkezdéséhez szükséges beruházási szerződést a nyertes konzorcium képviselőivel. Ez tényleg jó hír! A projekt egyébként 5,3 milliárd forintba kerül, de a munkálatok miatt már tavasztól jelentős forgalomkorlátozások lesznek, ami viszont egyáltalán nem jó. De ha azt vesszük, hogy mennyit vártunk már erre, akkor szerintem megéri az építkezéssel járó kellemetlenség.

Kép: BKK

Címkék: facebook fejlesztés Hegyvidék BKK Széll Kálmán tér

Szólj hozzá!

14/11/14 - 08:26

Demszky a Királyhágó téren

hqlrlyc0xtfl5dxm9ftx.jpg

A Cink cikkének elolvasása után arra gondoltam, hogy nyilván Demszky is menedzsertablettát szedhet, mint annak idején Kiss Ernő. Remélem, hogy nem folytatja az ámokfutását!

Fotó: cink.hu

Címkék: facebook Hegyvidék Demszky Gábor Kiss Ernő

1 komment

14/11/06 - 14:47

Őszi színek a Hegyvidéken

20141106_142220_1.jpg

Ezt a képet ma lőttem egy kerületi utcában. Gyönyörűek az őszi színek!

Címkék: facebook ősz színek Hegyvidék

Szólj hozzá!

14/10/26 - 09:11

Verseny a város felett

Tökéletes futóidő, több mint 1500 induló, fantasztikus hangulat. Ez volt a szombati Normafa futó- és túranap mérlege. Remélem ebből a rendezvényből hegyvidéki hagyományt tudunk majd csinálni.

unnamed_6.jpg

Címkék: sport facebook túra futás BSI Budapest Hegyvidék Normafa

Szólj hozzá!

14/10/21 - 21:01

Ezt a képet ma délután készítettem a kerületben

Screenshots_2014-10-21-20-26-29.png

Címkék: facebook gólya Hegyvidék

Szólj hozzá!

14/10/19 - 11:39

Sportos vasárnap

Jó vasárnapi program a Hegyvidéki Fitparádé második napja, ahol a rendezvénycsarnokban és a MOM Sport Kertben végig izgalmas és érdekes dolgokat lehet megnézni vagy kipróbálni..

Címkék: facebook fitparádé Hegyvidék MOM Sport

Szólj hozzá!

14/10/15 - 19:11

Mi lesz a Normafánál?

normafa15_550.jpgMa több civil szervezettel közös bejárást tartottunk a Normafánál. Megpróbálom tömören összefoglalni a legfontosabb dolgokat: továbbra is tervezzük a terület rendbetételét, de a korábbi koncepcióval szemben sokkal kisebb hangsúlyt kap a sípályák fejlesztése. Beruházás és sportcentrum nem lesz, minden funkciót megpróbálunk a már a Normafánál levő épületekben elhelyezni. Ehhez természetesen ezeket az épületeket rendbe is kell majd hozni. Ki kell alakítani gyalogló-, túra-, bicikli-, és futópályákat, de a hosszú gumi, vagy rekortán futócsíknak a Városmajorban jobb helye van.

A pár napja elkészült, felújított játszótérhez hasonlóan szeretnénk megcsinálni majd az Anna réti játszóteret is. Sok padra, szemetesre és öltözőre is szükség van. A parkolást és a túlzott autóforgalmat is meg kell oldani, erre jó megoldás lehet a közösségi közlekedés fejlesztése. Javítani kell a terület közbiztonságát is, erre megoldást a Hegyvidéki Térfigyelő Rendszer bővítése jelenthet. A természetvédelmi hatásvizsgálatok hamarosan elkészülnek, ezek alapján lehet kidolgozni majd a konkrét terveket. Ha ezeket megismertettük az itt élő emberekkel, akkor jöhet a helyi népszavazás, amelynek várható ideje jövő év márciusa.

Címkék: facebook bejárás Hegyvidék Normafa

5 komment

14/10/15 - 08:33

Hangsebességgel

unnamed_5.jpgJoe Broyles öt évig várt arra a fényképre, amellyel megörökítheti azt a pillanatot, amikor egy vadászgép átlépi a hangsebességet. Megérte a várakozást, lélegzetelállító képet készített!

Címkék: fotó facebook hangsebesség Joe Broyles

Szólj hozzá!

14/10/09 - 13:37

Szavazólapok

20141009_084853.jpgMegérkeztek a szavazólapok az önkormányzathoz. Készülünk a vasárnapi önkormányzati választásra.

Címkék: választás facebook önkormányzat 2014 szavazólap Hegyvidék

Szólj hozzá!

14/10/08 - 07:59

A Blikk is tesztelte a pánikgombot

blikk.jpgA megjelent cikkből pedig az derül ki, hogy hasznos újításnak tartják ők is a legújabb fejlesztésünket, amelyet bárki ingyenesen letölthet az okostelefonjára. Veszély esetén, a gomb aktiválásával a telefon a Hegyvidéki Rendészetnél jelez és automatikusan elküldi a hívó GPS koordinátáit, valamint egy térképen mutatja meg hogy honnan indították a hívást. Most hogy már hamarabb sötétedik, jól jön egy ilyen kütyü, különösen azoknak, akik parkos, erdős részen laknak, vagy esetleg ilyen helyen járnak dolgozni, iskolába.

Fotó: Blikk

Címkék: facebook közbiztonság pánikgomb Blikk Hegyvidék biztonságos Hegyvidék

Szólj hozzá!

14/10/03 - 21:02

A város fölött

Az Arany János Általános Iskola és Gimnázium egy volt tanulója készítette ezt a drónkamerás felvételt a legszebb budapesti panorámával rendelkező iskola frissen felújított tetőszerkezetéről. Érdemes megnézni a képeket!

Címkék: facebook drón Hegyvidék Arany János Iskola

Szólj hozzá!

14/10/02 - 19:36

Csak vészhelyzetben

2014-09-25 16.43.24.pngEgyedülálló pánikgomb applikációt fejlesztettünk a kerületben élő, okostelefonnal rendelkező lakóknak. Az ingyen letölthető app nem más mint egy hatalmas piros gomb, amely veszély esetén aktiválható és automatikusan hívja a Hegyvidéki Rendészet ügyeletesét. E mellett elküldi a hívó GPS koordinátáit és emailben egy térképen megmutatja, hogy honnan jött a veszélyt jelző hívás. Miután a kerület jelentős része erdős, parkos, vadregényes, most, hogy már hamarabb sötétedik, biztos sokan örülnek majd ennek a fejlesztésnek.

Címkék: biztonság facebook közbiztonság pánikgomb applikáció Hegyvidék

Szólj hozzá!

14/09/30 - 21:34

Már 26 kamerából áll a rendszer

 mti_kis.png

Mától működnek az új térfigyelő kamerák a kerületben. Ezzel együtt összesen 26 kamera figyeli már a közterületeinket. Pontos helyükre a rendőrség szakemberei tettek javaslatot. Szintén élesben működik az a rendészeti autó, amely a fedélzeti kamerái segítségével továbbítja a rendész és rendőrjárőrök számára a kerületben felvett képanyagot.

Fotó: Marjai János, MTI

Címkék: facebook térfigyelő kamera Hegyvidék

Szólj hozzá!

14/09/30 - 08:16

Újabb világsztár a Csaba utcában

IMG_2658.JPGTegnap a négyszeres K1 világbajnok Semmy Shielt volt a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia vendége. A Szállító 3 filmben is szereplő holland sztár egyórás edzést tartott a gyerekeknek.  Az, hogy rövid magyarországi tartózkodása alatt pont a hegyvidéki akadémiát választotta edzése helyszínének, jól mutatja, hogy milyen komoly szakmai munka folyik a Csaba utcában.

Címkék: sport facebook K1 Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia Semmy Shielt Csaba utca

Szólj hozzá!

14/09/29 - 14:35

Az igazi jegesvödör

fferenc.jpgBrutális lett az Index mai cikke, amelyben kíméletlenül kiszámolja a baloldal főpolgármester-jelöltjét. Emlékszem, pár hónapja többször is láttam Falust kijönni a Csaba utcai Mezzo étteremből, és akkor eszembe nem jutott volna, hogy mennyi derűs pillanatot fog majd okozni kampánynak nevezett szerencsétlenkedésével. Szerintem más egy végigküzdött, kimerítő kampányban végül alulmaradni, és más közröhej tárgyává válni, úgy, hogy az illető tulajdonképpen fel sem lépett a küzdőtérre. Tartok tőle, hogy már ő is megbánta azt, hogy rábeszélték a főpolgármester-jelöltség elvállalására.

Címkék: index kampány index.hu facebook bukás baloldal vereség visszalépés vizesvödör Falus Ferenc főpolgármester-jelölt

Szólj hozzá!

14/09/12 - 20:28

Újabb 10 térfigyelőkamerát rakunk ki

Meglévő_és_Kiépítésre_kerülő_kamerák-2.jpgElkezdődött a Hegyvidéki Térfigyelőrendszer fejlesztése. A tavaly telepített, elsősorban a Városmajornál található 13 kamera újabb 10 kamerapozícióval bővül. Emellett egy bekamerázott járőrautó is folyamatosan megy a kerületben, ami szintén a közbiztonság növelését segíti. A fenti képen pirossal jelöltük az új, most telepítésre kerülő kamerák helyét.

Címkék: facebook kamera térfigyelő kamera Városmajor Hegyvidék

Szólj hozzá!

14/09/10 - 09:33

Végre megújult a Németvölgyi út

nemetvolgyi10kis.pngTegnap hivatalosan is átadtuk a megújult Németvölgyi utat. A két közlekedő sáv mellé egy parkolósáv is épült, amely azért fontos, mert az ott lakók ezentúl nem a zöldterületen, hanem a parkolósávban állhatnak. A felújítás során közel 2300 négyzetméter földet szállíttattunk el, 1200 tonna aszfalt került beépítésre, és a régi kopóréteg alatt lévő kis kockakövekből 240 ezret szállíttattunk el. A kerület egyik legforgalmasabb útjának felújításakor két új, középszigetes gyalogosátjáró is épült.

Címkék: facebook útfelújítás Pokorni Zoltán Hegyvidék Németvölgyi út

5 komment

14/09/04 - 19:35

Kis távolság, nagy segítség

2014-09-04-10-39-19.jpgA Mátyás király út végén levő lámpás zebra lejjebb helyezése látszólag kis dolog, azonban van akiknek nagyon segít. Így ugyanis a Vakok Batthyány László Intézetének látássérült diákjai egyszerűbben tudják elérni a tömegközlekedést. A zebrát hamarosan hangjelzéssel is ellátjuk.

Címkék: facebook zebra Hegyvidék Mátyás király út Vakok Batthyány László Intézete

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása