Üdvözöljük a XII. kerület alpolgármesterének blogján!

Váczi János feljegyzései filmekről, zenéről, sportról, politikáról és a hegyvidéki kerületben történő dolgokról szólnak. No, meg minden másról, amit érdekesnek talál arra, hogy írjon róla.

13/10/02 - 14:39

Elég a hazugságokból!

A most megjelent állítólagos „terv” újabb bizonyíték arra, hogy a Normafa megújítását az Együtt-PM és az LMP politikusai kampányeszközként használják azért, hogy hazudozzanak és rémhíreket terjesszenek a kerületben élők megtévesztésére. Az erdőirtással való riogatás helyett azt is kiszámolhatták volna ebből a titkos tervből, műholdkép lépték alapján, hogy 80 méter magas kerékpáros és futóalakok fogják megszállni a Normafát és a Fidesz titkos genetikai programjában kidolgozott óriáscsecsemők fognak az Anna réten libikókázni. Az idézett Facebook-bejegyzés szerzőjének úgy látszik nem tűnt fel, hogy a sípályákat jelző vonalak nem erdőben, hanem egy olyan réten vannak, amelyet több mint 100 éve sízésre használnak telente a budapestiek.

A Hegyvidéki Önkormányzat már elindította a Natura 2000 hatásvizsgálatot, amely az azt kiegészítő további környezetvédelmi hatásvizsgálatokkal együtt a lehető legszigorúbb környezetvédelmi feltételeket fogja meghatározni a Normafa lehetséges rehabilitációja során. Ezeknek a vizsgálatoknak és az azt követő megvalósíthatósági tanulmánynak (amely meghatározza a tervezett lesiklópályák pontos nyomvonalát) a megismertetése után mi  XII. kerületiek helyi népszavazáson dönthetünk majd arról, hogy lesz, vagy nem lesz fejlesztés a Normafánál.

 

Címkék: facebook hazugságok LMP Hegyvidék Normafa rémhírek

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vaczijanos.blog.hu/api/trackback/id/tr905547599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ptiszai 2013.10.02. 15:40:33

Maga az előző blog bejegyzésében is hazugságólt, de nem volt képes a törvény tervezetet berakni.
Én raktam be a pdf linket!
MINEK SZÉTCINCÁLNI A NORMAFÁT?!
"Történelmi hely"-et akarnak a Normafára.
Minek?
Sícentrumot, amikor nincs hó?!
NE!!!
Milyen gazdasági érdekek vannak a háttérben?
Ne nyúljanak semmihez!!!!

Ptiszai 2013.10.02. 15:44:12

Firtatják a Normafa "projektet" kérem, akkor 2014-es önkormányzati választáson bele fognak bukni!
Pokorni nem lesz újra polgármester.
XII.,II. kerületieknek nem kellenek oda tömegek, autók, forgalom, presszók, sícentrum, templom.

Szentgáli 2013.10.03. 08:13:03

@Ptiszai: Pokorni nem lesz újra polgármester? Innen fúj a szél?! Az egész tiltakozás akkor politikai, nem környezetvédő, a bukott baloldal hataloméhségéről szól az egész! Ebben az országban már senki nem civil!

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2013.10.25. 22:16:10

Az állítólagos tervet a minisztérium adta ki. Akkor rossz tervet adott ki? Vagy ők hazudnak? Akkor most mi a helyzet? Ezt a hozzászólást is törli? Nem való vezetőnek, aki nem tűri a kritikát. De mivel törölte a korábbi hozzászólásaimat (bár nem volt sértő, csak kritikus), arra következtetek, hogy Ön szándékosan vezeti félre a blogja olvasóit. Rajta, cáfoljon meg!
süti beállítások módosítása