Üdvözöljük a XII. kerület alpolgármesterének blogján!

Váczi János feljegyzései filmekről, zenéről, sportról, politikáról és a hegyvidéki kerületben történő dolgokról szólnak. No, meg minden másról, amit érdekesnek talál arra, hogy írjon róla.


11/08/29 - 07:30

Hol volt Bolt?

Rég láttam akkora lúzerséget, mint amit a Nemzetközi Atlétikai Szövetség csinált a mostani szabálymódosításával. Eddig, ha valaki kiugrott, vagyis túl gyorsan jött el a rajtgépből visszalőtték a futamot, és ha még egyszer ez megtörtént kizárták a futót. A tavaly bevezetett szabály szerint azonban nincs még egy esély, tehát ha valaki csak megmozdul a rajtgépben azonnal kizárják, azaz annyi a versenyének. Ki gondolta volna, hogy épp Usain Boltot, a világ leggyorsabb emberét fogják emiatt megfosztani a nyilvánvaló világbajnoki győzelmétől. Pedig az emberek egy jelentős része csak az ő futása miatt ment ki a stadionba, vagy ült le otthon a televízió elé. Kíváncsi vagyok lesz e következménye ennek, hiszen a jamaikai sztár három évvel ezelőtti megjelenése nagyon kellett a népszerűségét fokozatosan vesztő atlétikának. Ráadásul ez az így világbajnoknak kihirdetett futóval szemben sem igazán fair, hiszen erre a versenyre senki sem úgy fog emlékezni, mint amit ő megnyert, hanem amit Bolt az idióta szabályváltoztatás miatt elvesztett.
 

Címkék: sport bolt futás usain

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása