Üdvözöljük a XII. kerület alpolgármesterének blogján!

Váczi János feljegyzései filmekről, zenéről, sportról, politikáról és a hegyvidéki kerületben történő dolgokról szólnak. No, meg minden másról, amit érdekesnek talál arra, hogy írjon róla.

13/08/23 - 14:37

Mi ez a gányolás?

20130823_133613_600.jpgMa levélben fordultam a villamospályák felújításáért felelős BKK-hoz. Azt kértem tőlük, hogy sürgősen szüntessék meg a napok óta tartó áldatlan állapotokat a Böszörményi úton. Annak ellenére, hogy az 59-es villamos augusztus 21-e óta már az átépített pályán, a teljes vonalhosszon közlekedik, több helyszínen is balesetveszélyes a közlekedés. A Kiss János altábornagy utcai megállópár peronján az aszfalt burkolata hiányos, a szegélyköveket szakszerűtlenül építették be, kidőlt szegélykövek találhatók az útburkolaton. Hiányos továbbá a panelek és az útburkolat közötti hézagok aszfaltozása.

A vágányfelújítással nem érintett területen történt a szakszerűtlen burkolat-kialakítás is veszélyt jelent a közlekedők számára. Különösen aggasztó, hogy a balesetveszélyes állapotok ellenére folyamatos munka napok óta nincs a helyszínen, valamint a hibahelyek megfelelő jelzése is több helyen hiányzik. Nem tudom, hogy ez a kivitelező csapat milyen munkát végez máshol, de ez itt, a XII. kerületben nagyon halovány, és ezt nem is hagyjuk annyiban. Remélem azonnal elkezdik a hibajavítást és tisztességesen befejezik a felújítást. Addig viszont mindenki, különösen a motorral és kerékpárral közlekedők figyeljenek oda, mert több helyen is sajnos rossz minőségű, sőt balesetveszélyes az útszakasz.

 

Címkék: facebook villamos Hegyvidék BKK Böszörményi út Kiss János altábornagy utca 59-es

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vaczijanos.blog.hu/api/trackback/id/tr235472730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zozo6296 2013.08.23. 15:47:30

Azt már nem is említem,hogy szerintem a Kiss János alt. utcai megállóperon konkrétan életveszélyes, olyan keskeny a peron, és még korlát sincs.
Ezt elküldtem a jarokelo.hu -nak, a BKK válaszolt, miszerint: a peron szélesítésére az útfelújítás során lenne lehetőség, melynek tervezett ideje még nem ismert. Tájékoztatjuk továbbá, hogy amennyiben peronkorlát telepítésére kerülne sor, további 0,3 méterrel lenne keskenyebb az űrszelvény biztosítása miatt.

Pedig ha a peron nagyon-szélére építenék a korlátot, szerintem elférne ott, de hát aki nem akarja, az nem fogja...

Szagértő szakértő 2013.08.23. 21:37:09

@zozo6296:
"Pedig ha a peron nagyon-szélére építenék a korlátot, szerintem elférne ott, de hát aki nem akarja, az nem fogja..."

Szerinted igen. A szakemberek viszont gondolkodnak is.
Ha nagyon-nagyon a szélére építenék, akkor a korlát mellett tartózkodó, urambocsá' annak támaszkodó utast gond nélkül elkaszálná egy nagyobb furgon vagy akár egy BKV busz kinyúló visszapillantó tükre.
Nem véletlenül írták, hogy "űrszelvény biztosítása miatt".

Ha esetleg egy hátitáskával támaszkodik neki egy iskolás azt már meg sem említem....

Így viszont nincs egy korlát, ami hamis biztonságérzetet adna, és optimálisan a természetes veszélyérzet diktálja, hogy ne állj közvetlen a padka mellé...

KissGecihuszár 2013.08.23. 21:46:15

Én már ezen sem akadok ki, ugyanis jól ismerem a BKK-t, s annak teljhatalmú urát, v.dávidka kreténkét! Sajnos, ez -és még ennél durvább dolgok- van, amikor egyrészt adva van 23 kiskirályság, illetve egy fő király, s ha ez még nem lenne elég, akkor olyan kis indívidumok, mint a "szeretett" BKK, s máris borítékolhatóak az ilyen és ehhez hasonló, sőt durvább "haváriák" Bevallom, én már nem szenvedem meg ezek borzalmakat, mert már nem élek Bp-n, s ha 1-2 havonta mennem kell oda, akkor felveszem a pokerarcot és átvészelem azt az 1 napot, amit ott töltök. Sajnos, ahogy a helyzetet, mint közgazdász látom, nos nem látok semmi bíztatót, hiszen egy minden szempontból csökkenő, lepusztuló ország túlméretezett vízfeje is csökkenni, pusztulni fog, mely folyamat csak akkor lesz megfordítható, ha lecsökken a vízfej, mind méretét, mind lakosságszámát tekintve és a felszabaduló gazdasági potenciál szétszóródik az ország Keleti és Déli megyéiben. Ekkor ugyanis megszűnik az a helyzet, hogy amit most a vízfejben megtermelnek, adő és egyéb járulék formájában beszednek, annak jelentős részét a szétrabolt hátrányos helyzetű megyékben, régiókban kell ilyen-olyan segély és zéró hozzáadott-értékű közmunkáért járó éhbér formájában szétosztani. Ennek az országnak bőven elég lenne egy 6-700ezre Bp és egy 300ezres agglo, mely így is a lakosság 10%-nak koncentrációját jelentené az ország területének 1%-án, mely azért már jobb arány, mint a jelenlegi 20-on%! Tudom, hogy ez "bóórzalmasan2 hangzik, de látható, hogy a módszerváltás óta eltelt 23 év alatti próbálkozások rendre kudarcot vallottak, s eközben a tönk szélére kerültünk és sajnos a közeli jövő kilátásai sem rózsásak! Épp ezért van itt az ideje a quasi tabuk döntögetésének, mert ha a jelenlegi, teljesen kezelhetetlen status quo-t, azaz az egyre növekvő Bp-Győr vs. egyre csórósodó B-A-Z,Szabolcs, Békés, Csongrád, Baranya, Somogy, Nógrád helyzetet prolongáljuk, nos ezzel egyet érhetünk el; szeretett Hazánk teljes összeomlását! És akkor édes mindegy lesz, ki hol él; Ózd külsőn, Győri villanegyedben, vagy netán a XII. kerület legmenőbb részén; mindenki retteghet, mikor vadássza le valamelyik szabadcsapat, just for fun...

relhist 2013.08.23. 22:11:08

pont jó alkalom lett volna a felújítás, hogy középre helyezze a BKK a peront, és úgy korlát sem kellene. Ez persze a villamosmegállóban utascserélő buszok átgondolását igényelné.
Tudom, hogy meleg volt a felújítás alatt, meg technológiai sorrend is van, de látványos nem-haladás volt az első két hétben, majd a 3. héten eszetlen kapkodás kezdődőt, esti, éjszakai munkavégzéssel. Aug. 16-án este (utolsó munkanap a 4 napos ünnep előtt) pl. még sehol nem voltak a sínek, aug 19én este 9-kor még a Jagelló kereszteződésnél lévő illesztést igazították, reggel 5-kor meg már jött az 59-es. Kíváncsi vagyok, mennyi idő múlva jelentkezik a pályán az első hiba...

(az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy az V. kerületi gázcső cserénél hasonló koreográfia és eredmény volt, a szétbontott utat villám munkával állították helyre aug 16-án...)

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2013.08.23. 22:28:40

@relhist: +1

Jó szokás szerint a végére maradt az esztelen kapkodás, ahogy elnézem, meglesz még ennek a böjtje. Amit maguk után hagytak az tenyleg nonszensz, pedig már két napja néhányan tetvészkednek némi aszfalttal és asókkal.

Scala 2013.08.23. 22:34:05

Így igaz, elég gyakran járok arra, csak úgy lesek. A Jagelló-Böszörményi út kereszteződést ott a síneknél például max. tankkal vagy Humwee-val érdemes...

Scala 2013.08.23. 22:38:26

Itt jegyzem meg, hogy az Önkormányzat épülete melletti utcában nyílt Nemzeti Dohánybolt némileg átszervezte a környék látogatói bázisát, este 19h45 már gyűltek a diszkós arcok, nagyon kell figyelni, nehogy elkaszáljak akár csak 30-cal valakit. És erre rakódott ez az rakétatámadás a síneknél... Egyetlen szó: Balkán.

BPO654 2013.08.24. 00:33:02

Tisztelt Váczi Úr!
Leírnék néhány adatot bár már késő;

Tátra villamos (2 kocsis, ami ott jár az 59-en meg a 61-en):
31,28 m és 200 fő.
Ganz ICS: 26,9 m és 190-200 fő.
TW6000 villamos: 28,28 m és 176 fő.
(a kocsi hossza, és a férőhely van leírva. A férőhely 5 fő/nm.rel van számolva, az EU-s standard 4 fő/nm....).

Buszok (BRT típusok):
VDL Phileas 25 m és 180 fő.
Van Hool Exquicity 24 m és 170 fő.
Van Hool Agg 300 25 m és 180 fő.
Mercedes Capacity 19,54 m és 193 fő.
Göppel Autotram 30 m és 256 fő.
Ezeket hybrid változatban is lehet rendelni, és nincs olyan busz amiből ne lehetne trolit csinálni.

Trolik:
A Van Hool Exquicitynek van troli változata.
Hess Lightram3: 24,7 m és 200 fő.
Ez utóbbi simán kiválthatta volna az 59-es villamost.
Ráadásul: troli kiépítésének ktg.-e: 150 millió Ft/km.
Villamosé: 1 Mrd Ft/km.
Üzemeltetési ktg:
troli: 7-800 Ft/km
busz:5-600 Ft/km
Villamos 1000 Ft/km.
Beszerzési ktg:
Busz csuklós:
75-100 millió Ft/db
troli csuklós:
200-250 millió Ft/db
IKARUS V 187T (18,75 m és 124 fő), 230 millió Ft.
Duplacsuklós troli (fentiek van hool exq. hess lightram):
300-350 millió Ft/db.
Új villamos:
500 millió Ft-1200 millió Ft (1,2 milliárd Ft)/db.
Nos, ha nincs sín, nincs gond. A troli sokkal olcsóbb, gyorsabban megépíthető, meghosszabbítható, önjáró tehát balesetet munkagödröt kikerüli a villamosról meg lehet leszállni! PL: ha az 59 troli lenne, akkor simán lemehetne a Gazdagréti térre, villamosként sohasem fog. Ebben a csóró országban ragaszkodnak a legdrágábban megvehető , megépíthető és fenntartható villamoshoz. NO COMMENT... .
www.autotram.info/en.html
www.hess-ag.ch/en/busse/trolleybusse/lightram.php
veddamagyart.info/gazdasag/6595-megerkezett-szegedre-az-elso-ikarus-koda-trolibusz
A SZLOGEN MAGÁÉRT BESZÉL. TALÁN A MERCEDESNÉL JOBBAN TUDJÁK... .
www.mercedes-benz.hu/content/hungary/mpc/mpc_hungary_website/hung/home_mpc/bus/home/new_buses/models/regular_service_busses/capacity/overview/economy.html

KissGecihuszár 2013.08.24. 09:20:01

@BPO654: Van benne valami, én tényleg nem értem, Budán miért szitokszó a troli? Már Miskolcon is kezd az MVK jelenlegi vezére, Devecz Úr eljutni odáig, hogy gondolkodni kezdtek a trolin, akkor a BKK, ill a Főkirályság miért tartja tabunak ezt a budai oldalon? Volt szó arról is, hogy pl a 11,111, 29,129 viszonylatok helyett troli lesz, de nagy csend van mostanság ebben a témában is. Az 59-esről is volt olyan terv, hogy felmenne egészen az 53-as végállomásáig, így az 53-as rövidíthető lenne és egy hurokkal visszafordulna a Farkasréti tér környékén,stb... Bár, a troli csak akkor lenne alternatíva a villingerhez képest, ha a Németvölgyi úton lenne külön buszsáv, melyet akár a jelenlegi vágányok helyére is lehetne helyezni.

sanche_ 2013.08.24. 10:44:12

@KissGecihuszár: "lecsökken a vízfej, mind méretét, mind lakosságszámát tekintve és a felszabaduló gazdasági potenciál szétszóródik az ország Keleti és Déli megyéiben"

Annyira jó, hogy már nem vagy itt, azt a havi egy-két alkalmat is le kéne csökkenteni és akkor még jobb lenne :)
Ilyen tirpák butasággal nem is érdemes vitába szállni... Az önmagukat fenntartani nemtudó falvak és kisvárosok mesterséges életbentartását kéne leállítani. Budapest létrejötte nem véletlen, gazdaságilag így éri meg. Jó iskolák, jó kórházak, sok munkahely. Ezek összefüggő dolgok. A primitívek jönnek mindig ezzel a vízfej dologgal, pedig éppenséggel ez a normális, illetve az a nem normális, hogy a magyar falusi mentalitás, hogy nekik alanyi jogon jár a nyugodt élet.

Ausztriában a lakossághoz képest Bécs még nagyobb is, mint Budapest. Központ is, mégis jópár tényleg jelentős városaik vannak, mégpedig azért, mert nem tartják el azokat a falvakat, kisvárosokat, amiknek nincs létjogosultságuk. Sokkal kevesebb nagyon kicsi falvaik vannak, mint nekünk. Ez régen nem volt így, csak Ők nem hajtogatták eszetlenül ezt a vízfejes dolgot és nem harcoltak a természetes fejlődés ellen és Bécs is modern nagyváros lett, de emellett más városok is tudtak rendesen városiasodni.

pandrask 2013.08.24. 11:49:33

Sajnálatos, hogy ilyen problémák vannak vágányfelújítás után, de az is sajnálatos, hogy emiatt arról nem esik szó, hogy végre megújult ez a Böszörményi úti szakasz, amihez az elmúlt kb 20-30 évben nem nyúltak érdemben, mind villamossal, mind autóval közlekedve szörnyű állapotban volt.

Nem tisztem a BKK-t védeni, de a cég megalakulása óta felújították szinte az egész 59-es vonalat: kb 2 éve az Apor Vilmos tér feletti szakasz csinálták meg, ahol évekig csigatempóban jártak a villamosok, most pedig a Böszörményi út legrosszabb állapotban lévő szakaszán, illetve a Széll K. tér és a Déli közötti részén dolgoztak, így gyorsabb és kényelmesebb lett az utazás.

Kár, hogy ilyen bosszantó hibák vannak még, hogy nem fejeződött be pontosan határidőre a munka, de az 59-est rendszeresen használó hegyvidékiként mégis örülök a fejleményeknek.

KissGecihuszár 2013.08.24. 12:38:21

@lokotus: Figyu, téged -amúgy preventív célzattal- orvos látott már, tudod, olyan elme és idegorvos? Hogy lehet ezt a szerencsétlen szétrabolt, megerőszakolt, Trianonban szarrá csonkolt országot Ausztriával -akik miatt jutottunk a Trianoni katasztrófába, bájdövéj!- összehasonlítani, te agyament?? Senki nem azt mondta és én sem, hogy a hazai falvakba kellenek irodaházak, multi és hazai nagyvállalati központok, de hogy a megyeszékhelyekbe, illetve az olyan kisebb városokba, mint pl Szentes, Baja, Mohács, Dombóvár, Nagykanizsa, stb igenis, mint ahogy az a legtöbb normális fejlődésen átment Közép és Nyugat-európai országban igenis fennáll! Sőt, a "történelmi" NSZK-ban igenis kis falvakban találhatóak olyan cégek mint az energetikában világhírű hensel, bals, mennekes, stb. Hogy lehet valaki ilyen elvakult Bp buzi, hogy minden csak oda, az ország mellesleg 60%-át kitevő Keleti és Déli megyék kb 6 millió Magyar polgára pedig dögöljön meg, vagy ha nem tetszik, akkor költözzön "fel"! Na, az ilyen kretén idióták miatt örülök, hogy már nem élek a vízfejben, mert még a végén én is ilyen f@szkalap lettem volna...
Elnézést, hogy eltértem az eredeti témától, de az ilyenek mindig kiborítanak és a Kelet és Dél-Magyarországi 6 millió honfitársam védelmében nekem kötelességem leugatni az ilyenfajta pesti kreténeket

BPO654 2013.08.24. 19:25:34

@KissGecihuszár:
A budai trolihálózat kiépítését mgáncég akarta v vmi magánberuházó, de valszeg nem volt pénze annyi legalábbis.... .
A troli minden paraméterében olcsóbb, ott vannak a konkrét adatok.
Közös nevezőre kell hozni mivel a villamosoknál 5fő/nm-rel vannak számolva a férőhelyek a többinél meg 4-gyel, tehát;
2 kocsis Tátra kapacitása 170 fő, ICS 162 fő TW6000 hannoveri): 150 fő, 3 kocsis Tátra 256 fő és nem 300.
Így már még inkább szembetűnő, h t.i. simán ki lehetne váltani majd minden villamost kivéve az 1 1A 14 vonalakat és persze a nagykörútiakat (4-6).
Mellesleg a HESS az ABB-vel kifejlesztette a TOSA rendszert mi fvezeték nélküli üzemet jelent, és nem drágább mint a fvezetékes.

www.tosa2013.com/

Magyarul:
epitos.blog.hu/2013/06/17/ez_a_busz_nem_tesze_hanem_tosa

KissGecihuszár 2013.08.25. 10:40:15

@BPO654: Megnéztem a "tesze" tosa anyagát, tényleg nem pite! Azért azt csendesen megjegyezném, hogy nálunk a legtöbb nagyvárosban a troli megállók olyan helyeken vannak -főként a belső kerületekben-, hogy előfordulhat az, hogy a beérkező kocsi nem tud megfelelő szögben beállni a feltöltő pályához, mert egy EQ fighter kretén autós úgy parkolt le a megálló előtti helyen, ahogy főként a hobby álterepjárósok szoktak. Ilyenkor mi a pálya? Illetve mi van abban az esetben, ha 1-1 megállónál nincs le-felszálló utas? Illetve, ha a V.Á-n huzamosabb ideig tartózkodik a kocsi, mert "műszaki pihenő" van a sofőrnek, akkor is csak pár percet lehet tölteni?? Feltételezem, ennél a kocsinál is van fékezési energia visszatáplálás, persze az sem tart a végtelenségig, különösen, ha csúcsidőn kívül, szinte 0 fékezéssel, lassítással suhan a gép... Mindenesetre, ebbe az irányba kéne elmozdulni a hazai nagyvárosoknak, megyeszékhelyeknek, mintsem hogy oszloperdő + tápponti szerények + tápkábel és persze munkavezeték özön kombóban gondolkodnak.

relhist 2013.08.25. 23:25:42

@relhist:
Eddig bírta: a Jagelló- Böszörményi csomóponti átjáróban ma reggel 7 órakkor már lógott a gumiágy a jobb (felfelé) pályából.

BPO654 2013.08.26. 23:22:19

@KissGecihuszár:
Ez a troli 10 km-t tud megtenni akkuról, de egy mai modern troli is meg tud tenni 7-8 km-t, tehát nem okoz gondot, amiket leírtál kivéve a beparkolást, de azért minden megállóba csak nem parkol be vmi marha, ez egyébként is ritka.
A többi esetben tehát nincs gond, akkuról tud menni (elég sokat). A gyorstöltés 15-20 mp. a megállókban. garásban v.á-on meg van konnektor.
Ezzel a rendszerrel a karbantartás területén lehet sokat spórolni, a kiépítés uannyi mint a fvzetékesnél.
Sajnos mi megint nem erre megyünk, s akkor csodálkozunk h hogy le vagyunk maradva. Hát itt lenne a lehetőség h behozzuk, ráadásul EU-s pénzből lehetne.
A politikusokat általában ezek a dolgok nem érdeklik. Az utasoknak meg maradnak a 40 éves agg magaspadlós szűk légkondi nélküli cseh csodák.... .
süti beállítások módosítása