Üdvözöljük a XII. kerület alpolgármesterének blogján!

Váczi János feljegyzései filmekről, zenéről, sportról, politikáról és a hegyvidéki kerületben történő dolgokról szólnak. No, meg minden másról, amit érdekesnek talál arra, hogy írjon róla.

11/06/24 - 09:16

Eldőlt: marad a Turul szobor

Néhány nappal ezelőtt kaptuk meg a határozatot, miszerint végleges fennmaradási engedélyt kapott a kerületi Turul emlékmű. Ez az ügy még 2005-ben indult és a főváros előző vezetése annak ellenére nem járult hozzá évekig a fennmaradáshoz, hogy a kerület mind a talapzatra, mind pedig a szoborra megszerezte az engedélyt és a jóváhagyást. Nyilvánvalóan közigazgatási köntösbe bújtatott politikai támadás volt, amivel Demszky Gábor célja az volt, hogy próbáljon feszültséget szítani a Hegyvidéken. Aztán a dolog a sok jogi huzavona után megoldódott, sőt túl is nőtte a kerületet, hiszen a vonatkozó törvények változása miatt ma már a budapesti kerületek maguk dönthetnek arról, hogy milyen emlékművet szeretnének a saját közterületeikre állítani.

Címkék: facebook emlékmű turul hegyvidék

22 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://vaczijanos.blog.hu/api/trackback/id/tr503010611

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Maradhat a hegyvidéki turulszobor 2011.06.24. 13:11:01

Megkapta a végleges fennmaradási engedélyt a XII. kerületi Turul-emlékmű, melynek ügye 2005 óta húzódik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kutyuu 2011.06.24. 11:32:42

Jaj, éédes pofa!
Demszky politikailag támadta ezt a mindenféle fals felhangot nélkülöző, politikailag szinte makulátlan ős-ős-ős jelképet????

homér 2011.06.24. 12:00:42

a turult a II. világháborúban elég rendesen meggyalázták, a nácik szimbólumává tették, és a mai napig is használják a náci beállítottságúak. akik persze most rettentő büszkék, hogy a nácizmus ezen szimbóluma fennmaradhat. elég erős támogatottságot élvezhetnek bizonyos politikai körökben. upload.wikimedia.org/wikipedia/hu/9/9c/Nyilas_log%C3%B3k.jpg

de gondolom a vörös csillag ellen, ami a turulhoz hasonlóan egy elnyomó diktatúra szimbóluma, rendesen fellépnének. innen ismerszik meg az igazi náci, a csillagot leköpné, a turult szeretgeti.

Unbiased 2011.06.24. 12:00:42

Ha Orbán nem jut hatalomra, ez még pár évig elhúzódott volna. De egyetértek: a baloldalnak azon felül, hogy hatalmukat fitogtatták, semmi ésszerű érvük nem volt a lebontás mellett.

homér 2011.06.24. 12:06:08

a horogkereszt is csak a béke szimbóluma :) aztán valahogy mégis betiltották a használatát, lévén mindenkit a nácizmusra emlékeztet. ahogy a turul is a nyilas mozgalomra.

BkSp 2011.06.24. 13:02:35

@homér: "Jelentése Indiában jó szerencse, míg Kínában halhatatlanság volt. A magyar népművészetben is előfordul, tekerőlevél néven. A szvasztika a hinduizmus legszentebb nem szótagot ábrázoló jelképe. (Legszentebb jelképük az Om szótag írásjele.) A dzsainizmusban és a buddhizmusban is fontos szerepet tölt be. Nyugaton leginkább a náci mozgalom jelképeként ismeretes." hu.wikipedia.org/wiki/Szvasztika

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.24. 13:49:45

@Kutyuu: @homér: ti tényleg ilyen analfabéták vagytok?

ti gondolom a turult köpitek le és a vörös csillagot szeretgetitek.

a turul nem egy elnyomó rendszer szimbóluma.
gondolom a tatabányai turul szobrot is el kéne bontani, ahol gyerekként kirándult az osztályom, csak mert a nácik jelképe?
1907-ben hol voltak a nácik?

"Donáth Gyula szobrászt bízták meg 1896-ban az alkotás elkészítésére. Anyagi gondok miatt a turul-madár avatására csak 1907-ben került sor."

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.24. 13:52:10

@homér: tiltsuk be a levegővételt és a mostani nemzeti zászlót is, mert a nácik az is csinálták és azt is lengették.
tilstuk be a kutyák tartását is, mert hitlernek is volt kutyája

semmi köze a nácikhoz a turulnak. a turulnak a magyarsághoz van köze. a náciknak meg volt magyarságtudatuk, nektek nincs, nyilván, mert csak idáig jut el az agyatok, hogy turul=náci

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.24. 13:53:11

@homér: tudod mit jelent az hogy náci, te tudatlan?

Truthsayer 2011.06.24. 14:57:22

Az a Homér, aki tudását a wikipédiából gyűjti és akit a Turul a nyilas mozgalomra emlékeztet, az inkább homár és valószínűleg a szezont is összekeveri a fazonnal. Ez már önmagában nem kis probléma, amely viszont könnyen megoldható a következő latin közmondás megszívlelésével: "Si tacuisses philosophus mansisses" :-)...

Kutyuu 2011.06.24. 15:14:06

@tesz-vesz: Maszatolj, csak maszatolj öcsi.
No nézzük, kb azt próbálod állítani, hogy a horogkeresztel minden OK, tegyük ki mindenhova, mert párezer évig teljesen ártalmatlan volt a jelentése.
Az érvelésed erre utal.

> a náciknak meg volt magyarságtudatuk
Aha. Asszem itt fejezem be a vitát, meg sem kérem, hogy indokold ezt a baromságot.
Inkább olvass Radnótit. Verseit és életét/halálát, hamár ennyire szereted...

justícius 2011.06.24. 20:58:32

A dávid csillag mi?
Tudok ajánlani videókat, amelyeken olyan palesztinai mészárlás emlékei vannak, amelyken felismerhetetlen megcsonkított holtestek és hátba lőtt palesztin kisgyerekek vannak.
No akkor beszéljünk a fasiszta szimbólumokról!!!!!!!!!!!!!!

Kutyuu 2011.06.24. 22:14:08

@justícius: Akkor most ezzel mit mondtál? Azonkívül persze, hogy zsidóztál egy kiadósat.

Majd talán jön valaki, aki elmondja, hogy vannak olyan videók is, amikben hasonló képek Izraelben készültek ottani kisgyerekekről.

De áruld már el ennek mi köze az egészhez.

Kutyuu 2011.06.24. 22:15:12

@justícius: Képes voltál ezért regisztrálni? Kár volt...

Scala 2011.06.24. 22:20:03

@justícius: off, de ma olvastam: "bőre, mint egy pakisztánié, puha selymességgel ragyogott"
(Orhan Pamuk: Fekete könyv, 1990)

Scala 2011.06.24. 22:23:04

@justícius: ezzel, csak azt akartam kérni, hogy "ne etesd a trollt". Ignorálod, abbahagyja.
Látványosan szét akarja cseszni a postot, nem kell felvenni.
Érvelés teljesen hatástalan (és felesleges).

A madár szép, a tér is okés (magyar viszonylatban), nagy baromság lett volna lebontani.

justícius 2011.06.26. 22:15:27

Kedves Kutyuu barátom!
Én a hasonlatommal nem zsidózni akartam csak párhuzamot állítani.
A Turul egy több ezeréves Magyar-Szkíta jelkép. – A Dávid-csillag szintén egy ősi jelkép.
A Turult felhasználták jelképnek néhányan, akik embereket öltek. - A Dávid-csillagot jelenleg is olyan emberek használják szimbólumként, akik embert ölnek, ráadásul szervezetten, tömegesen és válogatás nélkül: asszonyt, gyereket, öreget, de ez téged nem zavar.
Fáj az igazság? ezért azt mondod rám, hogy én zsidózok? Akkor te, amikor a magyarokat mocskolod, akkor magyarozol? vagy minek hívjuk, a nemzetiszocialista, soviniszta, cionista megnyilvánulásodat? Miért van az, hogy ha titeket szembesítenek az igazsággal és nincs semmi ellenérvetek, akkor mindjárt azt kiáltjátok, hogy zsidózik, antiszemita, rasszista, stb ….
Különben ha nem tetszik a Turul, menjél ki Izraelbe, hidd el, ezek a mocskos szemét magyar újfasiszták nem mennek utánad, hogy bontsátok le a Dávid-csillagos emlékműveiteket, mert önkényuralmi jelkép, sőt Magyarországon is megtűrik. Ugye milyen érdekes? Mellesleg megjegyzem néhány Magyarországi zsinagógátokon még svasztrika is van, néhány kultúrtörténeti műsor már foglalkozott vele.
Shalom, kedves Kutyuu barátom, próbáld megemészteni, hogy nem lehet minden értéket elpusztítani, ami nektek nem tetszik.
Justícius

Kutyuu 2011.06.27. 20:05:47

justícius: Szerencsétlen buta ember, ha majd kilátsz a gyűlölet mögül, olvasd vissza, mit írtam. Magyargyűlölet?? Hol, te oktalan??
Gondolom az a vesztes típus vagy, akinek az elrontott életéért, az elveszett állásáért folyton felelőst kell találnia, nehogy kiderüljön, csak a saját hibájából az, ami..

És még valami, kurv@ra unom, hogy ilyen alja 1 napos fikanickek azért regisztrálnak, hogy küldözgethessenek ide-oda.

justícius 2011.06.27. 22:18:53

@Kutyuu: Ez ugye önkritika volt?!
Mellesleg nem én akarom más szobrát döntögetni.
De azért én nem haragszok.
Shalom, kedves acsarkodó Kutyuu barátom

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.08.31. 17:39:17

@Kutyuu: a horogkereszt nem volt divat a nácik előtt Európában, a turul viszont - ahogy fent mondom - igen

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.08.31. 17:40:27

@Kutyuu: Radnóti halálának mi köze van a hazafisághoz? sajnálom szegényt, de ő is kacérkodott anno a kommunizmussal, anarchiával
süti beállítások módosítása