Üdvözöljük a XII. kerület alpolgármesterének blogján!

Váczi János feljegyzései filmekről, zenéről, sportról, politikáról és a hegyvidéki kerületben történő dolgokról szólnak. No, meg minden másról, amit érdekesnek talál arra, hogy írjon róla.

11/09/15 - 11:00

Főváros és kerületek

Tegnap ismét ülésezett a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ). Ennek a testületnek tagja mind a 23 budapesti kerület, célja pedig a kerületek közti hatékony együttműködés kialakítása, valamint a helyi érdekek érvényesítése a mindenkori kormányzat felé. A mostani megbeszélés különösen fontos volt, mert a kerületek és a főváros jövőbeli feladatmegosztása volt a téma. A BÖSZ álláspontja szerint sok terület továbbra is helyi hatáskörben maradna, ez az elképzelés talán London közigazgatási modelljére hasonlít leginkább. Az álláspontunk szerint minden kerületi polgármester automatikusan tag lenne a Fővárosi Közgyűlésben, őket további 11 listáról választott tag egészítené ki. Az Origo beszámolójával ismét Tarlós és a helyi polgármesterek közötti ellentétet próbálja keresni, élezni az ügyben. Az ülésen azonban szó sem volt erről, a helyi feladatokról és azok ellátásáról folyt végig a tanácskozás.

 

Címkék: budapest facebook közgyűlés hegyvidék kerületek bösz

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vaczijanos.blog.hu/api/trackback/id/tr563229076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbking 2011.09.15. 12:07:22

Jobb lenne egy önkormányzat, nem kellenek a kerületek.

T-Alamin 2011.09.15. 15:12:44

bbking, itt lakunk a kerületben, a főváros már több mint egy éve azon tanakodik, hogy a Böszörményi úti villamossziget helyreállítása kinek a feladata. Mi lenne, ha a fővárosnak kellene mindenben döntenie? Mi lenne ha nem lennének kerületek? Káosz, rossz forgatókönyv.

bbking 2011.10.14. 15:14:24

Pont ezért jó a központosítás. Lenne egy felelős mindenre, nem mutogathatnának egymásra.
süti beállítások módosítása