Üdvözöljük a XII. kerület alpolgármesterének blogján!

Váczi János feljegyzései filmekről, zenéről, sportról, politikáról és a hegyvidéki kerületben történő dolgokról szólnak. No, meg minden másról, amit érdekesnek talál arra, hogy írjon róla.

11/06/30 - 08:09

Come on Kumin!

Rég értettem annyira egyet írással, mint Kumin Feri tegnapi blogbejegyzésével. A nemzetközi sajtó tényleg kettős mércével méri a jobb, illetve baloldali politikusokat. George Busht például komplett idiótának állították be éveken keresztül, Barack Obamát pedig szinte messiásként pozícionálták. Azért azt valaki elmagyarázhatná nekem, hogy ha Bush tényleg ilyen kretén volt, akkor hogy lehetett nyolc évig a világ legnagyobb hatalmú politikai vezetője úgy, hogy közben újra is választották. És annak sem látom a nyomát, hogy Obama mit csinált eddig. Azonkívül persze, hogy amióta új nagykövetet küldött ide, az amerikaiak már nem hajlandóak nekünk közterület-foglalást fizetni a Zugligeti úton, de eddig minden megkeresésünket ignorálták, amikor arra kértük őket, hogy ha nem fizetnek, akkor legalább ne akadályozzák lánccal, hogy a környéken élők is ott parkolhassanak. Ja, és a Louis Vuitton tényleg ritka ellenszenves márka. Igazi hivalkodó, magamutogató státusszimbólum.

Címkék: usa bush facebook út obama hegyvidék vuitton közterület zugligeti

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vaczijanos.blog.hu/api/trackback/id/tr683026099

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

olix 2011.07.14. 13:58:52

"Azért azt valaki elmagyarázhatná nekem, hogy ha Bush tényleg ilyen kretén volt, akkor hogy lehetett nyolc évig a világ legnagyobb hatalmú politikai vezetője úgy, hogy közben újra is választották."

Ezen logika alapján, Gyurcsány sem kretén, mert újraválasztották? Akit újraválasztanak az mind jó politikus?

azért ne legyünk elvakultak, ifj. Bush tényleg egy nagy kretén volt.
süti beállítások módosítása