Üdvözöljük a XII. kerület alpolgármesterének blogján!

Váczi János feljegyzései filmekről, zenéről, sportról, politikáról és a hegyvidéki kerületben történő dolgokról szólnak. No, meg minden másról, amit érdekesnek talál arra, hogy írjon róla.


12/03/20 - 08:19

Kettős mérce

Nem kis meglepetéssel olvastam, hogy az MSZP „őrséget” állított a budapesti Kossuth térre, hogy így tiltakozzon a Károlyi Mihály-szobor eltávolítása ellen. Azért ez nem mindennapi húzás azok után, hogy pár éve a Demszky vezette fővárosi liberálisokkal karöltve mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy a hegyvidéki turul-emlékművet sikerüljön lebontaniuk. A turulnak egyébként volt építési engedélye, a budapesti szakzsűri építészetileg alkalmasnak találta, az akkori Fővárosi Közgyűlés azonban politikai okból elutasította a kerület kérését a szobor fennmaradására. Érdekes, ahogy közleményükben a szocialista politikusok Károlyi Mihályt erős szociális érzelmű, demokrata embernek nevezték, hát fene tudja, nekem az életrajza elolvasása után inkább egy zavaros ideológia által vezérelt embernek tűnt, aki ráadásul kudarcai után megfutamodva emigrációba menekült.
 

Címkék: mszp facebook kossuth tér turul hegyvidék mihály károlyi

2 komment

12/01/27 - 07:28

Flow

Csíkszentmihályi Mihály magyar származású pszichológus írta le tudományos pontossággal az ún. „flow-élményt”. A flow olyan állapotot jelent, amikor az ember teljesen elmélyül abban a tevékenységben, amit csinál. A koncentrálás és a kontroll érzése ekkor nagyon magas, és úgy érzi, mintha egy energiabomba lenne, mintha a mindennapi problémák megszűnnének, a gondjai háttérbe szorulnának. Az időérzékelése is megváltozik, mert úgy érzi, mintha állna az óra. Bármilyen tevékenység kiválthatja ezt az érzést: sportolás, művészet gyakorlása, gyerekekkel játszás vagy akár éppen a futószalag melletti munka.  Csíkszentmihályi könyve amelynek címe Flow – Az áramlat: A tökéletes élmény pszichológiája ritka érdekes olvasmány.

Címkék: könyv facebook pszichológia mihály flow csíkszentmihályi

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása