Üdvözöljük a XII. kerület alpolgármesterének blogján!

Váczi János feljegyzései filmekről, zenéről, sportról, politikáról és a hegyvidéki kerületben történő dolgokról szólnak. No, meg minden másról, amit érdekesnek talál arra, hogy írjon róla.


12/03/20 - 08:19

Kettős mérce

Nem kis meglepetéssel olvastam, hogy az MSZP „őrséget” állított a budapesti Kossuth térre, hogy így tiltakozzon a Károlyi Mihály-szobor eltávolítása ellen. Azért ez nem mindennapi húzás azok után, hogy pár éve a Demszky vezette fővárosi liberálisokkal karöltve mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy a hegyvidéki turul-emlékművet sikerüljön lebontaniuk. A turulnak egyébként volt építési engedélye, a budapesti szakzsűri építészetileg alkalmasnak találta, az akkori Fővárosi Közgyűlés azonban politikai okból elutasította a kerület kérését a szobor fennmaradására. Érdekes, ahogy közleményükben a szocialista politikusok Károlyi Mihályt erős szociális érzelmű, demokrata embernek nevezték, hát fene tudja, nekem az életrajza elolvasása után inkább egy zavaros ideológia által vezérelt embernek tűnt, aki ráadásul kudarcai után megfutamodva emigrációba menekült.
 

Címkék: mszp facebook kossuth tér turul hegyvidék mihály károlyi

2 komment

12/02/20 - 08:15

Derék dolog

Ez a Dereck Chisora egy fura alak. Pofozkodott a mérlegelésnél, verekedett a meccset követő sajtótájékoztatón, de amikor a ringben kellett volna bizonyítani, bár köpködött egy sort, meg sem tudta ütni Vitalij Klicskót szombaton. Olyan ez, mint amit a szocialista barátaink csinálnak. Amikor kormányozni kellett volna, mindent tönkretettek, azóta meg csak áskálódnak, köpködnek, és ha kell, az ország ellen szavaznak az Európai Parlamentben.

 

 

Címkék: európai mszp facebook parlament klicsko chisora

Szólj hozzá!

11/11/14 - 12:04

Szavazz rám!

A tegnapi II. kerületi választás érdekes tanulságokkal szolgált. Miután a Hegyvidék illetve a tegnapi választásban érintett szomszédos választókerület nagyon hasonló az emberek értékeit, gondolkodását, világnézetét illetően, valójában az eredményekkel mi is egy nagymintás közvélemény-kutatást kaptunk. Ebből az derült ki, hogy a másfél évvel ezelőtti pártpreferenciák gyakorlatilag nem változtak Budán. Szinte ugyanazt a képet és arányokat kaptuk egy jóval kisebb részvételi számmal, ami azért egy országos kampány hiányában érthető is. Érdekes, hogy a Jobbik gyengült, az MSZP viszont nem, annak ellenére, hogy az elmúlt egy év belső torzsalkodásai számomra még hiteltelenebbé tették. Az LMP egyik legismertebb politikusa sem tudott érdemben javítani a korábbi számokon, a Fidesz pedig tartja magát. Annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedek leginstabilabb európai gazdaságában hánykolódunk, az ehhez szükséges intézkedések folyamatos belpolitikai támadások kereszttüzében állnak és sok esetben a kormányzati kommunikáció is csapnivaló volt. Láng Zsolt mellett azonban még egy nyertese van szerintem a választásnak; Lévai Katalin akinek az esélytelen jelöltsége körüli ingyen PR biztosan meg fogja dobni újabb karácsonyi romantikus regénye eladásait.

Címkék: választás mszp fidesz facebook buda zsolt ii. láng kerület lmp

Szólj hozzá!

11/10/10 - 08:10

Összenő, ami összetartozik

Szombaton vadul kampányoltak a Fény utcai piacon a pártok a novemberi időközi választásra készülve. Legnagyobb meglepetésemre a szocialisták nemcsak az LMP mellé álltak, hanem szinte ugyanolyan arculattal, zöld színben próbálják eladni magukat. Úgy látszik, most már a piros nemhogy nem a buli színe, hanem egyenesen ciki is.

Címkék: kampány választás mszp zöld facebook ii. kerület időközi

Szólj hozzá!

11/04/29 - 08:25

Szelektív memória

Tegnap este ismét képviselő-testületi ülés volt a Hegyvidéki Önkormányzatban. A mostani 14 előterjesztésből szinte mindegyik egyhangú támogatást kapott, de a legnagyobb vitát az önkormányzat gazdasági programja váltotta ki. Egy szocialista képviselőtársunk felszólalásában meglepő módon a nyakunkba akarta varrni többek között a rendkívül magas államadósság felelősségét. Ez azért is megdöbbentő, mert míg 2001-ben az első Orbán-kormány időszakában 52%-volt az államadósság, addig 2007-ben 66%-ra, 2010-ben pedig már 80%-ra emelkedett az összeg. Tehát vitathatatlanul a 2010-ben zárult két szocialista ciklus felelőtlen gazdaságpolitikája idézte elő ezt az óriási, ezermilliárdokban mérhető adósságtömeget. Azért furcsa ez a szelektív memória, milyen kár, hogy a számok objektív dolgok.

Címkék: mszp facebook államadósság hegyvidék szocialisták képviselő testület

Szólj hozzá!

11/02/19 - 11:52

Egy évértékelő margójára

Megnéztem Gyurcsány „évértékelőjét”. Az egész dolog elképesztő, ahogy beállt a zászlók elé és ontotta magából a hülyeséget. Ezzel az erővel magas szárú cipőben, meg fejpánttal megjelenhetne a mai kosárlabdagálán is. Minden ilyen megnyilvánulásával tovább növeli a káoszt az MSZP-ben. Egyébként a szocialisták hosszú hónapok óta, pont most a héten mutattak valami életjelet, gondolom a gyurcsányi szereplést akarták egy kicsit kompenzálni. A kommunikáció természetesen a szokásos riogatásra épül, a regisztrációk alapján eddig nem túl sok sikerrel.

 

Címkék: mszp gyurcsány káosz

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása